kordaracing logo2015
footerfacebookiconyoutubeiconfooterrssicon

Sikeres évet zárt a Korda Racing

Mindkét versenyautójával a célban zárta a 19. Szilveszter Rallyt a Korda Racing, Vizelli Károly és Kiss Ferenc is értékes tapasztalatokkal lett gazdagabb az év utolsó napjaiban a csapat R5-ös versenyautóival.

Esőben indult az idei Szilveszter Rally, ami nem könnyítette a meg a Korda Racing versenyzőinek dolgát, ugyanis a Skodát irányító Vizelli Károlynak és a Hyundai-jal bemutatkozó Kiss Ferencnek is mindössze annyi aszfaltos tapasztalata volt az R5-ös autóról, amennyit a versenyt megelőző rövid teszten sikerült begyűjteni. Amit dobhattak is a kukába, mert a teszten száraz pályán kezdték meg az ismerkedést, az első gyorsaságira viszont leesett az eső. A váltakozó aszfalt burkolat megtréfálta a versenyzők dolgát, a pálya egyes részei a tükörjégre hasonlítottak, kisebb-nagyobb túlcsúszásokról minden páros beszámolhatott. Vizelli előbbi, Kiss Ferenc utóbbi kategóriába tartozott, Fefe a nyitó szakaszon becsúszott az i20-assal a kavicságyba, amit bő 30 perces veszteglést követően tudott csak elhagyni.


„Az egyik hosszú egyenesben egyszer csak úgy éreztük magunkat, mintha kihúzták volna alólunk a talajt és pillanatok alatt a kavicságyban kötöttünk ki.” – elevenítette fel a történteket Kiss Ferenc.” Nem volt jó a gumink, bár számítottunk egy kis esőre, de nem ennyire, kellett volna az esőgumi. Az autóról kedvezők az első benyomások, a motor nagyon erős. Jobban örültem volna, ha nem esőben kell bemutatkoznunk a Hyundai-jal, de ezt is kipróbáltuk.” A száradó pályákon aztán Fefe is egyre magabiztosabban terelte az i20-ast, a pénteki gyorsasági szakaszokon folyamatosan közelített az élbolyhoz és végül az abszolút 194. helyről felkapaszkodva a 82. helyen érkeztek célba.


„Nagyon jó versenyen vagyunk túl, ahol csak pozitív élményekkel gazdagodtunk.” – mondta Vizelli Károly. ”Az autóval minden a legnagyobb rendben volt, minden egyes percet élveztünk. Örülök a változatos körülményeknek, mert szinte minden talajtípuson kipróbálhattam a Fabiát. Az első nap fejtörést okozott az eső, a gumik mellett mentálisan is száraz időre készültem, de szerencsére nem akadtak komolyabb gondok és vizes felületen is megtapasztalhattam a versenyzést egy összkerekes autóval. Péntek reggel csúszós utakon kezdtünk, de a második körre felszáradt a pálya. Az autó aszfaltbeállításaira elsőre nem akartam belenyúlni, de végül egy-két apró változás történt a Kordás srácok segítségével, akik profi módon készítették fel nekem a Fabiát. Az időjárás miatt puhítottunk a kocsin, ettől még kezelhetőbbnek éreztem. A célunk a Top10 volt, ezt pedig sikeresen teljesítettük. Szeretném megköszönni a Korda Racing szervizeseinek és Eriknek a segítségét illetve támogatását, hogy újból lehetőségünk nyílt beülni a Fabiába.”


„Nem lehet okunk a panaszra, egy sikeres szezon végére tettünk pontot.” – kezdte összegzését Korda Erik. „Elsőként szeretném megköszönni csapatom egész éves kitartó munkáját, nekik köszönhetően csaknem 20 versenyt teljesített két R5-ös versenyautónk úgy, hogy műszaki hiba miatt egyetlen versenyt sem kellett feladnia versenyzőinknek. Megmutattuk, hogy versenyautóink nemcsak megbízhatóak, de gyorsak is mind idehaza, mind a nemzetközi porondon. Ennek köszönhetően már szinte teltházas a jövő évünk, alig van szabad hétvégénk a 2018-as naptárban. Ami a Szilveszter Rallyt illeti, sajnos Kiss Feriék számára hamar elúszott egy jó eredmény elérésének a lehetősége, de számára most talán az a legfontosabb hogy minél több időt töltsön újra versenyautóban, ilyen szempontból pedig rendkívül hasznos volt a hétvége. Kareszék Veszprémhez hasonlóan most is alig akartak kiszállni az autóból, nagyon élvezték a Skodát és ismét az első 10-ben végeztek, amihez ezúton is gratulálok!”


http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing


A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, Szirt-Bau Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, All4Office, Blaora Kft, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, NOA-Építő Kft, Ventil Épületgépész, Young B.T.S. Kft., Gunhouse – ZN-Tech Kft., Total Quality Control Kft., Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Iramco Trade Kft, Laha Facility, Master Aid, Master-Pharma Kft, Al Oliva Kft, Szilágyi Kft, PP Média Kft, Tibuktu Bt, Lubricants Hungary Kft, Sprint Nyomda

ahid

 

 További Partnereink:

 
eneos
 
hertzzz
  penta kr
 
siwa
 
mada
 
 
 stravia
 
euroaszfalt
 
betonutepito logo
 
blaora text2
 
  felo logo
 
  alabardos_uj_3
  
 c b logo
 
stefani
 
staple care logo

 equicom logo
 stein
 me-logo
 
fm uj
 
szm 1
 
mnr
 
sinusnet
 
avant
 
bws
 
raorg
 
viwa
 
alex
 
autoszoft
 
kpk
 
lanchid
 
szerszam
 
kr ass 16
 
BDA Trans Kft
 
FKZ-Tools
 kr ies procomtec1
 
Rabakert
 
All 4 Office
 
revo
 
kr raab cnc
 
 
kr muzsai 16
 
noa ep logo
  dezso bt
 bk aeon
 Bialabok Alexandra
nct
 
szirt bau
 
ventil logo
 
gunhouse
 
young
 
szalai
 
scs bg
 
natur
premium szerszam
 
 regio center
 
hardy1
 
  prospero
 
al visz
 
bm komp dekor1
 
GULF 2202x2076
 
iramko
 
Schis 10630x4561
 
Honor
 
LL trans m
 
SALGO polc
 
lead design
 
tisztaviz logo
 
absoluthostess s
 
LF logo szlogennel
 
MA logo
 
Al Oliva
 
Média Partnereink:
 
 sport 1

 rallysport

 

rallyheart

Copyright © 2004-2017.